Budai luxusvilla belsőépítészete 600 m2-en

Egy budai villatulajdonos keresett meg megépült házának belső design tervezésével. A ház és a belső modern stílust képvisel ezért a belső designt is ezekkel összhangban alakítottam ki. Alapvető igény volt a nagyon elegáns, luxus hatás megjelenítése, a meleg tónusok a barnás és arany színek, puha otthonosságot kölcsönző puha anyagok használata. Az egy évig tartó tervezéssel szintenként haladtunk, ezért most eddig elkészült emeleti rész kerül most bemutatásra. Adottság volt a galérián megjelenő fafurnérral ellátott falburkolata, ami egyben a belső ajtók és a rejtett szekrényajtók burkolata is volt egyben. Minden színárnyalatot, burkolatot ehhez igazítva választottam ki és terveztem összhangba egymással.

V01 ÖrkenyEM 00006Az emeleti részben egyrészt gyerek- lakosztály is helyet kapott, mely több helyiségből is áll . Egyik irányban a gyerekhálószoba-fürdőszoba- nappali-télikert, más részében pedig a gardrób helyezkedik el.

Az elegancia erőteljesen jelen van. Színekben a púder, fehér, arany kevés bronzzal, kristályokkal kombinálva. A nem túl nagy hálószoba helykihasználás szempontból nagy gondosságot igényelt, fontos volt a sok tárolóegység kialakítása illetve egy beszélgetős sarok, egy nagyobb alkotásra és tanulásra is alkalmas íróasztal egy  zsúfoltság hatása nélkül. Ezt praktikusan az ablak elé helyeztem el. Az alvóskuckó extra átvilágított különleges onyx burkolata stíluseleme a lányka szekciónak, mely minden más helyiségben is megjelenik motívumként. Az ide passzoló ,modern kristálycsillár lezáróelem.

A gyereknappali a hálószobához közvetlenül csatlakozik, mely kétfunkciós helyiség , mert nyitható üvegfelületei révén egybenyitható a terasszal. Itt kapott helyet a biokandalló és egy tvfal, egy társalgókuckó, egy áttetsző függőfotel is. A nem túl nagy helyiséget világos anyagokkal, és áttetsző felületekkel tettem üdévé, tágassá, a természet részévé. Ezt egy természetet idéző designtapétával, felhőszerű csillárral, csillagokat imitáló mennyezeti led világítással, növénymotívumos dekorelemekkel hangsúlyoztam.

V01 ÖrkenyEM 00018A hálórészből a fürdőbe egy bronztükrös kapuzat vezet . A gyerek fürdőszobában  adottság volt néhány burkolat, amelyet a már kialakított hangulatú púderes , bronzos burkolatokkal egészítettem ki. A tágas viszont keskeny fürdőben szempont volt a világos színek használata. Fő elem a mosdóbútort keretező, ledes tükör és az ezt keretező átvilágított onyx burkolat. A tárolóbútorokat itt is elegánsan jelenítettem meg, hogy térbe simuljanak.  Itt is a szobaszerű megjelenítés volt a fő szempont, melyet a színes kristálycsillár és a függönyözés is hangsúlyoz. A fürdőkád hajlított burkolatában is megjelenik több helyen az arany eleganciája. A kádburkolat és a mosdószekrény tagolásai pedig az artdeco jelleget erősítik .

V01 ÖrkenyEM 00009A tinigardrób különállóan helyezkedik el a gyerek szobától. A többfunkciós helyiségben kapott helyet a  fehér zongora is. A helyiség fő része a nívós megjelenésű körpuff kristálycsillárral. E körül helyezkednek el a különböző funkciók, a tv fal, a fésülködőasztal ruhásszekrények és nyitott tárolós egységek.Amíg a hercegnő készül addig barátnői is el tudják magukat foglalni. A tvfal nappali -szerűen jelenik meg az artdecos világítóelemekkel. A zárható szekrények ajtajai bársonnyal borítottak, úgy mint a fésülködő fiókja, falburkolata. A szépítkezősarkot bronzkeretezésű ledes tükör keretezi, emeli ki nagyvonalúan. A bútor fogantyúk, ajtókilincsek designja is fontos volt, hogy az anyaghasználattal, kialakított stílussal összhangban legyenek.

V01 ÖrkenyEM 00011A gyereklakosztályhoz hasonlóan a szülői lakosztály is exkluzívan lett megtervezve belsőépítész által.

A szülői lakosztályban folytatóik az eddigi magas minőségű anyaghasználat és az eleganciát tükröző anyagok. A tér fő eleme, a modern tükörburkolatos baldahinos, ledekkel megvilágított ágy. Melynek különlegessége még a hátfalán aranybetétekkel ellátott kárpitozott rész, melyet szintén led világítással emeltem ki.

V01 ÖrkenyEM 00019A tükör burkolatos, bőrrel bevont gardróbszekrény designban szervesen igazodik és harmóniát alkot a szoba többi elemével.A konzolosan lebegő tvfal kőbe mart arany geometrikus mintázata, mint egy visszatérő elemként jelenik meg a ház több részében csakúgy, mint az üvegajtókon lévő arany növénymintázat.A helyiség különlegessége az ágy két oldalán megjelenő növényes üvegfelület egyben az ágyfejvég mögé tolható ajtók is. Itt is elegáns kristálycsillárok kerültek kiválasztásra.Az onyx falburkolat megjelenik több helyen. A hálórészhez szervesen egységben kapcsolódó gardrób és fürdőszoba helyiség által válik ez a szekció luxuslakosztállyá.

V01 ÖrkenyEM 00002A keskeny gardróbhelyiséget világos színekkel, áttetsző, tükröződő felületekkel, és hangulat világításokkal tettem tágassá. Fémes anyagokat puha textilekkel ellensúlyoztam.

Luxus belsőépítészeti megoldásokAz intim hangulatot itt is a kevésbé belátható üvegajtók biztosítják. A helyiséget inkább szobaszerűnek , mint fürdő helyiségnek képzeltem el.A három hidegburkolat adottság volt, a többi stílusmeghatározó elemeket ehhez harmonizáltam, mint például a kád fölötti Sicis üvegmozaikot, mely mint egy kép jelenik meg az aranyburkolatos fürdőkád fölött.Az ovális kádat onyx dobogóval emeletem ki a térből. A meglévő zuhanykabin üvegén is megjelenik az art-decos mintázat és a színezett bronzüveg.A helyiség másik dísze a nagyvonalú mosdószekrény melyet két oldalról függesztett lámpák fogják közre és egy különleges tükrös szekrény.Melynek kerete az ismétlődő geometrikus minta átvilágított kivitelben.Az alapvetően világos és semleges hidegburkolatokat stílusossá tettem barnás, bronzos és arany árnyalatokkal, csillogásokkal , illetve ezek játékával.A kiegészítő világításoknak ebben a helyiségben is fontos szerepük van, csakúgy mint ahogyan az eddigi tereknél. A félkör alakú függesztett kristályos lámpatestek jól illeszkednek ebbe a környezetbe.

Lakberendezői szemmel egy nagyon impozáns és nagyvonalú házterv született meg, kellemes színekkel, luxus érzést keltő anyagokkal, megoldásokkal.

Teljes cikk: https://lakberinfo.hu/otthonok/hazak-lakasok/2022-11-05-budai-luxusvilla-latvanytervei-art-deco-elemekkel-doro-judit-belsoepitesztol/