Kecskemét belvárosában frekventált helyen lévő áruházban egy 180 m2-es gyorsétterem átalakításával kapcsolatban kereste fel irodánkat Megrendelőnk. A tervezési feladat izgalmasnak bizonyult, mert három egymással szoros összefüggésben lévő teret kellett úgy megtervezni, hogy mégis egységet alkossanak egymásal. Megrendelő által megadott témakör a „vitorlás” és a balatoni hangulat volt. Erre építettem fel mind formában, mind pedig anyaghasználatban a tereket. A meglévő kapcsolódó terek két bejárattal rendelkeznek ez némileg komplikálta a térszervezést. Az egyik bejárat az utcafront felől található, ahonnan a kiszolgáló térbe juthatnak a vendégek. Ebben a térben található galéria egység szerkezetét módosítani kellett a jobb térkihasználás érdekében. A jelenlegi törtvonalú kovácsoltvas lépcsőt kiváltottam egy egyenes vonalú könnyed hatású lemezlépcsővel. Melynek új korlátja egy összekuszált hajókötélre emlékeztet. A galériát két irányban megnöveltem a több leülési hely biztosítására. Az alacsony belmagasság miatt ebbe a térbe alacsony egyedi lámpatestek kerültek betervezésre. A falfelületek látványos hangulatfénnyel ellátott 3d falpaneleket kaptak. A kiszolgáló térben is némi alaprajzi átszervezés volt szükséges a nagyobb vendégkör elhelyezésére, ezt a falak mentén lehelyezett óriás kanapéval és az e köré szervezett logikus asztal elhelyezésekkel oldottam meg. A nagyméretű egyhangú tégla burkolatos kiszolgáló pultot átterveztem egy vitorlás hajó formájú izgalmas és designos, a hely arculatát képviselő elemmé. A pult anyaghasználatát tekintve kihívás volt, mert sok szempontnak kellett megfelelnie. Az erős napi szintű igénybevétel miatt a pult felület nagytáblás hidegburkolatból készül majd. Oldalfalát jelképes körablakokkal ,lábazati részét hangulat világítással hangsúlyoztam. Az egyébként rendelkezésre álló köroszlopot használtam fel árbócnak, mely látványban jelképesen tartja a galériát. A hangulatot hűen tükröző színvilág a balatoni zöldes és az ehhez harmonikusan illeszkedő bronzos-narancs, kiegészülve a hajós érzetet imitáló fényes mahagónival és a lépcső mentén található balatoni kép. A kiegészítő lámpák stílusa szintén ezt a jellegzetes vitorlás hangulatot idézik formájukkal és anyaghasználatukkal szintén.

A kiszolgáló tér és az áruházi tér között található átjáróba egy magasított bárasztalt terveztem, mely szorosan összekapcsolódik az átjárót díszítő kapuzattal. Az áruházi részt hangsúlyoztam egy látványos design álmennyezeti elemmel és egy kapuzattal, mely az áruházból érkezők fogadását szolgálja. A vitorlás hangulat itt is tovább folytatódik egy óriásposzter erejéig. A székek formája,  a lámpatestek, valamint a meszes fahatású padlóburkolat is nagyszerűen tükrözik a vitorlás hangulatot. Egy nyitott laza, könnyed és mai nemzetközi trendeket követő, igen kellemes hely jött létre, ahová mindenkinek lenne kedve beülni és elidőzni.A meglévő hely egy korábbi mediterrán trendet tükröz, melyre napjainkban már egyre kevésbé van igény. A kovácsoltvas anyag használata valamint az intenzív színek használat ekkora felületeken már divatja múlt. Ezért is kértek fel egy újabb, frissebb, egyedibb design és arculat kialakítására.

A FELÚJÍTANDÓ TÉREGYSÉG